Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zrínyi Miklós 1620-1664

2009.03.20

Zrínyi Miklós 1620. május 1-én született vagy a horvátországi Ozaly várában vagy – és ez a valószínűbb – a muraközi Csáktornyán. Szüleit nagyon korán elvesztette, atyjának 1626 decemberében bekövetkezett halála után teljesen árva maradt, s nevelését a király által kinevezett gyámi tanács irányította. Pázmány Péter hivatalosan nem volt nevelője (e tisztet Sennyey István veszprémi püspök töltötte be), de mint az ország kancellárja és II. Ferdinánd bizalmasa, irányító befolyást gyakorolt rá. A Zrínyi-fiúk tanulmányaikat otthon kezdték, majd a jezsuiták gráci (1630), bécsi (1634) és nagyszombati (1635) intézeteiben folytatták. Az elmélyedő, komolyságra hajló fiatal Zrínyi nehezen tűrte az iskolai rend nyűgét, és mindent megtett, hogy kivonja magát alóla. Maga Pázmány nyilatkozott egy ízben e vonakodásával kapcsolatban: "Én a philosophiát nem az ő fejének valónak ismerem." Nyilván csak a skolasztikus filozófia szövevényeitől idegenkedett ez a gyakorlatias lángelme, hiszen műveltsége saját korában párját ritkította: hat nyelven beszélt, még több nyelven olvasott, s egész életén keresztül élénk figyelemmel kísérte az európai szellemi élet minden jelenségét. Bizonyítja ezt gazdag és jelentékeny, részben reánk maradt könyvtára, könyveinek számos sajátkezű bejegyzése.

1636-ban hosszú olaszországi tanulmányutat tett, meglátogatta a barokk Rómát, valamint Nápolyt, Firenzét s hosszabb időt töltött Velencében. Ekkor alapozódott meg erős olasz műveltsége, az olasz költészetben és politikai irodalomban való jártassága.

A nagy tengerparti birtokokkal rendelkező Zrínyi-családnak Velencében rokonai éltek, s a köztársasággal hagyományos jó kapcsolatai voltak. A költő Zrínyi ezeket kereskedelmi és kulturális téren egyaránt tovább mélyítette; több ízben foglalkozott később azzal a gondolattal, hogy hadvezérként Velence szolgálatába lép. Könyveit is túlnyomórészt a velencei könyvpiacon szerezte be.

1637 tavaszától birtokai központján, Csáktornyán élt; hozzálátott elhanyagolt gazdasága rendbehozásához; megkezdte folytonos harcait a végeket pusztító törökkel; s bekapcsolódott a főnemesi udvarok életébe. Néhány év alatt sikerült is korszerű árutermelő gazdaságokat létrehoznia. Hatalmas kereskedelmi vállalkozásokba kezdett, s gondoskodva birtokai és jobbágyai fegyveres védelméről, félelmetessé tette nevét a török előtt. Gyakran megfordult a Batthyányak, Draskovichok, Eszterházyak udvaraiban. Batthyány Ádámot legjobb barátjának, Eszterházy Miklós nádort a magyar nagyúr példaképének tekintette. A nádor lányának, Eszterházy Júliának a kezére Nádasdyval versengve pályázott; majd sikertelensége után több évi udvarlással hódította meg a már Frangepán-menyasszony Draskovich Mária Eusebia († l650) szívét. Házasságkötésük 1646. február 11-én volt. Költővé e szerelmek sodrában érett: szerelmi lírája ez ifjú évekből való.

{161.} Ifjúkorának legfőbb élménye mégis az ősi ellenséggel való állandó küzdelem lett. E harcok során nemcsak kitűnő katonai ismeretekre tett szert, hanem politikai látóköre is kitágult. Az öreg Eszterházyval együtt elkeseredve kellett tapasztalnia, hogy Bécs minden eszközzel akadályozza és tiltja a török orvtámadások erélyes megtorlását. Sőt, miután a svédek offenzívája a Habsburgokat nehéz helyzetbe sodorta, más magyar főurakkal együtt 1642-ben Zrínyit és katonaságát is a sziléziai hadszíntérre rendelték. Mikor pedig I. Rákóczi György a svédekkel szövetségben szintén fegyvert fogott, Zrínyi az ősi és igazi ellenség helyett saját honfitársai ellen kényszerült hadakozni. Mindez megérlelte benne azt a felismerést, hogy téves a magyar rendeknek az a hagyományos elképzelése, hogy a Habsburg-uralkodó kezdeményezésétől kell várni a törökkel szembeni hatásos védelmet és a török kiűzését. Történeti olvasmányai, nemzetközi politikai tájékozottsága folytán azt is észrevette, hogy a török birodalom ereje már megrendült, s megvolna a lehetőség a hódoltság megszüntetésére. Az 1640-es évek derekára kialakult már politikai programja: az ország két része közötti testvérharc helyett nemzeti összefogás s a török kiűzése, elsősorban az ország erejére támaszkodva. Ennek az elképzelésnek adott művészi módon kifejezést élete fő művében, az 1645–1646 telén írt Szigeti veszedelemben.

1646-ban tábornok, 1647-ben horvát bán lett, a déli végek katonai főparancsnoka. Legfőbb törekvése – eposza szellemében – egy török elleni támadó hadjárat előmozdítása. A harmincéves háború azonban bebizonyította számára, hogy eredményes hadakozás csak fegyelmezett, nagylétszámú és katonailag iskolázott csapattestekkel lehetséges, a magyar katonai gondolkodás viszont az egyéni vitézségen alapuló, portyázó hadviselésnél rekedt meg, így veszedelmesen korszerűtlen volt. Zrínyi ezért a legfontosabb nemzeti teendők közé sorolta a magyar katonai tudatlanság felszámolását, a korszerű tudományos hadviselés feltételeinek megteremtését. Ennek érdekében alapos katonai tanulmányokba mélyedt, s a 40-es évek végén már el is készült első hadtudományi munkája, a Tábori kis tracta. Felismerve a megfelelő katonai vezetés hallatlan fontosságát, s önmagát tudatosan egy eljövendő török elleni hadjárat vezető helyére szánva, rövidesen megírta következő művét is: Vitéz hadnagy (1650–1653) című katonai-politikai elmélkedés-gyűjteményét az ideális hadvezér tulajdonságairól. A török elleni hadjárat lehetőségében bízva, mozgósító célból nyomatta ki eposzát, kisebb verseivel együtt, Adriai tengernek Syrenája (Bécs 1651) című kötetében. Erre az időre esik Lőbl Mária Zsófiával kötött második házassága is (1652).

Bécsnek a rendiség érdekeit sértő lépései, s ezek sorában a Zrínyi egyik fő jövedelmi forrása, a marhakereskedelem ellen intézett brutális támadások 1650 táján, egyre inkább szembefordították őt az udvarral. A Habsburgok török-politikájában való végleges csalódása pedig ezt az ellentétet annyira elmélyítette, hogy a szervezkedő főúri ellenzék vezető egyénisége lett. Politikai terveinek további alakulását a bekövetkező események segítették. Mikor 1653 őszén Pálffy Pál küszöbön álló halála a nádori szék betöltését tette esedékessé, Zrínyi nagyszabású tervvel, nádorrá választásának gondolatával foglalkozott, hogy siker esetén kezébe kaphassa a magyar haderő főparancsnokságát, s megkísérelhesse a független nemzeti királyság megteremtését. Király-jelöltje II. Rákóczi György erdélyi fejedelem volt, s hozzá intézte azt a {162.} hosszú levelet, amelyet Nádori emlékirat címen tart számon az irodalomtörténetírás. Zrínyi ekkor már nemcsak a főúri ellenzék, a magyarországi Rákóczi-párt legtekintélyesebb alakja, hanem elismert vezére a protestáns köznemességnek is. A nemesség rendi ellenállása, különösen az északkeleti vármegyékben, az 50-es évek elejétől kezdve egyre szervezettebb lett, s a nemesség képviselői az 1655. évi országgyűlésen már Zrínyi legfőbb támaszát képezték. E nemesi rétegből került ki Zrínyi hűséges és odaadó titkára, a széles látókörű és a politikai konspirációban igen ügyes Vitnyédy István is.

Az 1655-ös országgyűlésen Zrínyi nádori törekvései a reakció mesterkedésein hajótörést szenvedtek. Az a bécsi terv viszont, hogy az ország mondjon le a szabad királyválasztás jogáról és fogadja el a Habsburg-ház örökös királyságát, nagyrészt Zrínyi hatalmas agitációja folytán hiúsult meg. A nádori kudarc ellenére az országgyűlés után a külpolitikai összefüggések, a Habsburgok örökösödési gondjai, a rendi szervezkedés erősödése és Erdély látszólag szilárd helyzete Zrínyiben a nemzeti erők közeli sikerének reményét élesztették. Ebben a légkörben írta meg Mátyás király életéről való elmélkedések (1656) című munkáját. E történeti mezbe burkolt időszerű politikai értekezésben fejtette ki legérettebben politikai koncepcióját. Ennek lényege: rendi ellenállásra támaszkodva nemzeti függetlenség kivívása, majd nemzeti király vezetésével abszolutizmus létrehozása.

II. Rákóczi György oktalanul kezdett és katasztrófába fulladt lengyel hadjárata azonban megsemmisítette Zrínyinek belé vetett reményeit, sőt újabb rettenetes török támadást zúdított az országra. Messzire kerültek a megvalósulástól a nemzeti abszolutizmus tervei, Zrínyinek ismét a török kérdés felé kellett fordítania minden figyelmét. Ekkor keletkezett utolsó nagy prózai műve, Az török áfium ellen való orvosság, minden bizonnyal 1660 őszén; 1661 tavaszán már feltétlenül készen volt.

1661-től haláláig tartott Zrínyi életének legmozgalmasabb időszaka. Az események középpontjában ekkor az egyre fenyegetőbb török veszély, majd az 1663-ban meginduló háború állt. Ezzel szoros összefüggésben tovább élesedett a bécsi udvar és a rendek, különösen a protestáns nemesség ellentéte. Bécs továbbra is a törökkel való béke fenntartására s inkább a magyarság érdekeinek feláldozására törekedett. Zrínyinek ezért egyszerre kellett küzdenie a török támadása és a Habsburg-politika ellen, számolva ugyanakkor a magyar főurak egy részének értetlen és ellenséges magatartásával is. Ennek a többrétű, elkeseredett küzdelemnek a fontosabb eseményei: 1661-ben saját költségén, török területen felépíttette Zrínyi-Újvárat muraközi birtokainak védelmére, valamint egy későbbi támadás kiindulópontjául; sürgette Kemény János erdélyi fejedelem megsegítését; az eredménytelen erdélyi hadjárat miatt elkeseredett vitába keveredett Montecuccoli császári hadvezérrel; az 1662. évi viharos országgyűlésen nyíltan a protestáns nemesség oldalára állt, hevesen ellenezve az ellenreformáció érdekében tett erőszakos lépéseket. E politikai küzdelmek és katonai készülődések közepette újabb nagyobb művek írására már nem kerülhetett sor, annál több rövidebb publicisztikai írása (röpirat, memorandum, nyílt levél stb.) keletkezett viszont az események forgatagában. Személyesebb, bizalmasabb jellegű megnyilatkozásai a végzettel egyedül szembeszálló antik hős keserű, de rendíthetetlen magatartásában mutatják őt ezekben az években. "Provokálom a fátumot" – írta 1663-ban egyik {163.} megrázó levelében, s törekvése ekkor már arra irányult, hogy a török haragját elsősorban önmaga ellen fordítsa, hogy rajta, az ő várain kezdődjék el "utolsó romlása nemzetünknek", s hogy ő maga dédapja módjára hősi önfeláldozással végezze életét.

Az 1663-ban meginduló török támadás fő iránya azonban Bécs volt, s Montecuccoli tehetetlenül szemlélte Érsekújvár ostromát, majd elestét. Ekkor egyszerre fontossá lett Zrínyi személye az udvar és a hozzá húzó főurak szemében: 1663 őszén a magyar haderők főparancsnokságát bízták rá, eredményesen hozzákezdett új sereg szervezéséhez, megállította a török dunamenti előnyomulását, a Muraközt meglepetésszerűen megtámadó ellenség felett pedig fényes győzelmet aratott. A közvetlen veszély elmúltával a főparancsnokságot mégis nyomban vetélytársára, a katonai kérdésekhez mit sem értő Nádasdyra bízták. Engedélyezték viszont Zrínyi számára 1664 januárjában a Dráva-menti támadást, a híres téli hadjáratot, melynek ragyogó sikere folytán Európa-szerte nagy tekintélyt és elismerést vívott ki. A téli hadjárat lehetővé tette volna a török legfontosabb dunántúli erősségének, Kanizsának a visszafoglalását; az udvari körök huzavonája, a Zrínyi mellé adott idegen vezértársak irigysége és tehetetlensége azonban meghiúsította 1664 tavaszán a győzelmet. Sőt a császári hadvezetés, Montecuccoli vezetésével, Zrínyi-Újvárat is török kézre juttatta, a végsőkig fokozva Zrínyi elkeseredését.

Miután teljesen kiszorították Zrínyit a hadsereg vezetéséből, s miután megkötötték a magyarság kárára megalkuvó vasvári békét (1664 augusztus), a bécsi kormányzat elleni elkeseredés immár általánossá vált. Zrínyiben az európai Habsburg-ellenes erők is fontos tényezőt láttak már, titkos kapcsolatai épültek ki XIV. Lajos francia király diplomatáival, valamint a Habsburgokkal szemben álló német fejedelmek rajnai szövetségével. A Wesselényi-összeesküvés néven ismert szervezkedés kezdetei ezekre a hónapokra nyúlnak vissza, s minden jel arra mutat, hogy az igazi kezdeményező maga Zrínyi volt. A váratlan tragikus halál azonban megakadályozta e mozgalom helyes irányba való fejlődését: Zrínyi 1664. november 18-án, a Csáktornya melletti kursaneci erdőben, vadászat alkalmával, egy sebesült vadkan áldozata lett. A közhangulatra jellemző, hogy hamarosan lábra kapott a híresztelés, miszerint halálát bécsi orgyilkos merénylet okozta.

Zrínyi udvara a barokk főnemesi kultúra egyik kiemelkedő központja volt, noha jövedelmének túlnyomó részét katonai kiadásai emésztették fel, s így jóval kevesebbet költhetett fényűzésre, építkezésekre, mint például Nádasdy. A kortársi feljegyzések, különösen Tollius Jakab holland utazóé, Evlia Cselebi török történetíróé, valamint Bethlen Miklósé így is ragyogó udvartartásról számolnak be, kiemelve azt a művelt, kulturált otthont, melyet közvetlenül a török torkában Csáktornyán találtak. A folyosók és termek falait elborító zsákmányolt török zászlók, fegyverek és a bástyákra kitűzött török fejek félelmetes környezetében nagyúri lakhely, díszkertek, képek, gyűjtemények s főleg a kitűnő könyvtár fogadták a látogatókat. Udvara vonzotta a tanulni vágyókat: Kemény János hozzá küldte fiát, itt forgolódott a fiatal Bónis Ferenc, a kuruc nemesi mozgalom egyik későbbi mártír-vezetője, ide sietett a külföldi tanulmányairól hazatérő Bethlen Miklós. Nevezetes kortársai és a névtelen versírók egyaránt kora legnagyobb embereként, az elragadtatás {164.} hangján jellemezték. Legtömörebb, legigazibb jellemrajzát a halálánál is jelenlevő Bethlen Miklósnak köszönhetjük: "... igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás képmutató s üldöző, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatú, in summa: akkor magyar virtuosus és híres ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vékony ítéletem szerént Bethlen Gábortól fogva máig sem, ha olyan országot és szerencsét nem bírt is, sőt talán ezután sem lészen ..."

forrás: mek.niif.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

abrioz@freemail.hu

(eewyke, 2016.01.31 15:00)

ZM+RF+SzF=666

.

(Jakcsi, 2012.02.26 20:10)

Szerintem meg ertheto az egesz:) nagyon koszonom

öhö

(Ras, 2009.12.06 18:13)

Jó ez csak érthetetlen