Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rowno

2008.12.07

A rownoi hadjárat indokainak megértésére a lembergi csatáig kell visszamennünk. Tudjuk, hogy Mackensen a Lemberg védelmére állást foglalt orosz vonalat június második felében Rawaruska irányában áttörte. Ennek az áttörésnek eredménye lett az is, hogy a mi hadainkkal szemben álló orosz arcvonal a következő - júliusi - hadművelet alatt két részre szakadt. Egyik része (két sereg) ugyanis Mackensen elől a Visztula és a Bug közé, vagyis északi irányban hátrált, másik része: az Ivanov vezérlete alatt maradt három sereg (Bruszilov, Cserbacsev és Lecsicki) a mi arcvonalunk (Bőhm-Ermolli, német déli sereg, Pflanzer-Baltin) elől keleti irányban vonult vissza és a Zlota Lipa mögött - Lembergtől két napi járásnyira - megállapodott.

A szétágazó hátrálás folytán az orosz arcvonalban ilyenformán a Bug felső folyásán hézag keletkezett, és ez az idők folyamán mindinkább növekedett. Említettük, hogy Conrad e hézag felé tolta el a Visztula balpartján feleslegessé vált Puhallo-féle sereget és hogy ez Sokai környékén vívott véres harcokat, amelyek elcsendesülése után készen állt arra, hogy az említett hézagba beférkőzzék.

Mikor Varsónak augusztus elején bekövetkezett elestével Falkenhayn a nyári hadjárat felszámolását megkezdte, megállapodott Conraddal, hogy a frontból kivonandó csapatok közül 6-6 hadosztályt fognak Szerbia ellen alkalmazni. Conrad úgy határozott, hogy a maga 6 hadosztályát (3 magyart, 3 osztrákot) a Mackensen arcvonalában levő 4. seregünktől (József Ferdinánd főherceg) veszi. Tudjuk, hogy ez a sereg a Bresztlitovszk felé végzett előnyomulásnál a csatafrontból fokozatosan kiszorult. A leghamarabb kiszorult csapatokat Conrad elindította Puhallóhoz, az utolsó 6 hadosztály (3 hadtest) pedig Bresztlitovszk bevétele után gyalog Lublin-Cholm felé vonult el, hogy innen vasúton a szerb határra szállíttassék el. De még mielőtt ez a mozgás megkezdődött volna, Conrad már közölte Falkenhaynnal azt a tervét, hogy a nyári hadjárat szép sikereit az orosznak Galícia területéről való teljes kiüzésével akarja megkoronázni, amire nézve a viszonyok kedvezők.

Ebben igaza is volt. A Zlota Lipa mögött állást foglalt három orosz sereg - összesen 31-32 erős gyalog hadosztály ellen - Conrad, a szerb határra szánt 6 hadosztálya leszámítása után is, négy seregben (Puhallo, Bőhm-Ermolli, a közben Linsingen helyére került Bothmer és Pflanzer-Baltin) 38 és fél - bár az orosznál gyengébb hadosztályt - tudott állítani. A zászlóaljra átszámított erők körülbelül egyenlők voltak, ami az orosz ellen vívott harcainkban kivétel számba ment. E mellett alkalom nyílt arra, hogy az orosz arcvonalban levő hézagon át, Kowel felől Rowno irányában, Ivanov seregeinek északi szárnya helyi túlerővel megkerültessék és döntő módon megveressék.

Mindez a támadó hadjáratot megindokolta. Jó megalapozás és jó végrehajtás mellett annak sikerülnie kellett. Lemberg kellő biztosítása is megkívánta, hogy az orosz legalább a határ mögé üzessék. Hogy kellő tértnyerés esetén még az orosz várháromszög: Luck-Dubno-Rowno s ezzel igen fontos hadászati terület elfoglalására is remény nyílt, csak kivánatosabbá tette a terv megvalósítását.

Conrad tervéhez Falkenhayn - aki a mi csapataink átütő erejét nem sokra tartotta - csak hosszabb rábeszélés után járult hozzá. Mikor ez megtörtént, Conrad kiadta parancsait a "rownoi hadjárat" megvívására. Ezek szerint a főherceg arcvonalából kivont és már kéznél levő hadosztályokkal megerősített Puhallo-féle seregnek, amely a támadó hadjárat előkészítése céljából augusztus 24.-én Kowelt megszállta, augusztus 27.-én kellett az orosz állás megkerülésére Luckra előretörni, míg Bőhm-Ermolli és Bothmer azt a parancsot kapták, hogy egyidejüleg az orosz arcvonalt Brody irányában törjék át. A támadáshoz aztán Pflanzer-Baltinnak is csatlakoznia kellett.

Ami a csapatok elosztását illeti, Conrad a Rowno felé tervezett megkerülő hadműveletre túlnyomó részben osztrák csapatokat alkalmazott. Itt Conrad 15 hadosztályt csoportosított és ezek közül csak 2 és fél (Szurmay hadteste és egy székely dandár) volt magyar. Az arctámadásra rendelt részekben harcolt a magyar hadosztályok túlnyomó zöme, nevezetesen a budapesti, pozsonyi, kassai és zágrábi hadtest. A temesvári hadtest két hadosztálya ekkor már az olaszokkal verekedett, a nagyszebeni hadtest pedig Hindenburg tervei szerint résztvett a Wilna felé intézett hadműveletben.

Conrad az arcvonal északi szárnyán határozott túlerőt hozott össze. Ivanovot össze lehetett volna törni. Ennek az orosz vezérnek az volt a feladata, hogy túlerős támadás elől a Zlota Lipáról lassan a határra - a Zbrucz folyó mögé - menjen vissza és ott véglegesen álljon meg. Tudnunk kell, hogy Ivanov még a Zbrucz előtt kitünő védőállást találhatott a Strypa és a Sereth mögött. Mindezekből az állásokból csak állandó megkerüléssel (észak felől), de nem arctámadással lehetett az oroszt kimanövrírozni.

A ROWNOI HADJÁRAT

A hadművelet Conrad tervei szerint, szép reményekre jogosító módon indult meg.

Az arcvonal közepén Bőhm-Ermolli pozsonyi hadteste áttörte az orosz állást. Az oroszok a Zlota Lipáról a Strypa mögé hátráltak. Puhallo megkerülő hadmozdulata is sikeres volt. A hónap végéig tartó nehéz harcok árán Puhallo elfoglalta Luckot, Bőhm-Ermolli, Bothmer és Pflanzer-Baltin arctámadásai pedig az oroszok Strypa-menti állásaiba is réseket ütöttek.

Puhallo hadvezetése azonban még sem bizonyult szerencsésnek. Nem terjeszkedett ki kellően észak felé, hogy itt az orosz arcvonal nagyobbarányu megkerülésével annak hátába jusson. Ezért Luckon túl az orosz már zárt arcvonalt tudott eléje állítani. Az elégedetlen Conrad ekkor Puhallo arcvonalát 1. (Puhallo) és 4. (József Ferdinánd főherceg) sereg gyanánt két részre osztotta és egyben Puhallot is a főherceg alá rendelte, aki a legerélyesebb támadásra kapott utasítást.

Szeptember első napjaiban a hadiszerencse kezdett tőlünk elfordulni. Bőhm-Ermolli csapatai ugyan még sikeresen harcoltak, bár már a Strypa és a Sereth forrásvidékéről északra, az európai vízválasztó területén, kisebb-nagyobb ellenlökéseket kellett kivédeniök. Bothmernek és Pflanzer-Baltinnak a Sereth vonalra támadó seregeit azonban ügyes orosz ellenlökések oly válságos helyzetbe hozták, hogy Conrad kénytelen volt a szerb határra szánt csapatok közül 2 hadosztályt itt bevetni. A főherceg még elfoglalta Dubnot, de aztán arcvonala fele uton Luck és Rowno között véglegesen megrekedt.

Szeptember 6.-án a helyzet válságossá fejlődött. Ivanov általános ellentámadásra rendelte seregeit. Bőhm-Ermolli ugyan megtartotta állásait, de tőle délre, a Sereth mentén küzdő Bothmer és Pflanzer-Baltin a legelkeseredettebb védekezés dacára is visszaszorultak és kénytelenek voltak a Strypa felé hátrálni. A küzdelem oly fenyegető alakot öltött, hogy Conrad szeptember 12.-én az arcvonal megtámasztására a szerbek ellen szánt csapatokból még két hadosztályt küldött ide és egyben elrendelte, hogy csupán a szélső északi szárny folytassa a támadást Rowno felé, míg a közép és déli szárny általában a Strypa mögött védekezzék.

A hadjárat nyilvánvaló kudarca Falkenhaynt arra késztette, hogy Conradot személyesen kérje az egész vállalkozás felszámolására és arcvonalának a Zlota Lipa mögé való visszavételére, De Conrad könnyen megérthető indokokból nem akarta a hadjáratot csatavesztéssel befejezni. Elkérte Falkenhayntól a szerb frontra szánt utolsó két hadosztályt is, hogy ezeket északi szárnyán a csatába dobja, illetve, hogy az itt kivívandó szerényebb győzelemmel végezhesse a csatát. Falkenhayn beleegyezett.

Szerencsére ekkor a csata a Strypa mentén kedvező fordulatot vett. Az orosz támadásokat itt visszavertük. A harc szeptember közepe után a déli szárnyon és a középen elült, aminek az volt a magyarázata, hogy Ivanov erőket tolt el északi szárnyára, a főherceg ellen. Ennek folytán most a helyzet a főhercegnél fordult válságosra. Az orosz az északi szárnyon majdnem bekerítette a főherceg seregét. Ez kénytelen volt szeptember 17.-én rendkívül súlyos veszteség mellett Luckra meghátrálni.

Conrad erre Falkenhaynhoz fordult segítségért, aki adott is észak felől a Polesien át két német hadosztályt (Gerok hadtestét), de azzal a megalázó kikötéssel, hogy a főherceg serege és a Polesieben levő lovasságunk Linsingen vezérlete alá helyeztessék.

Mielőtt ez a segítség megérkezett volna, az oroszok szeptember 22.-én megrohanták Luckot és visszafoglalták. Egyidejűleg megtámadták Puhallot és Bőhm-Ermollit is és mindkettőjüket visszanyomták. Ezek a sorozatos kudarcok nemcsak igen sok veszteséggel párosultak, hanem az erkölcsi erő hanyatlásával is jártak.

A Lucknál bekövetkezett katasztrófát Linsingen ellentámadása hozta helyre. Lovasságunk a Polesie mocsárterületében vívott áldozatteljes harcok között szorította vissza az orosz lovasságot, hogy Gerok hadtestének a Polesien át utat nyisson. Ezzel a hadtesttel együtt Conrad két utolsó (szerbiai) hadosztálya az oroszok oldalába vett irányt. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az orosz Luckról meghátráljon, mire a főherceg összetört serege is újból előnyomult. Szeptember folyamán ennek folytán az egész arcvonalra átterjedő harcokra került a sor, de ezek a hadihelyzetet már lényegesen nem változtatták meg. Szeptember végén Conrad az előnyomulást beszüntette és egyben a téli állás elfoglalását rendelte el, ami a Strypa, Putilowka és a Styr mentére rögzítette arcvonalunkat.

A rownoi hadjárat igen szerény eredménye az volt, hogy arcvonalunk kelet felé kissé előretolódott.

Ezzel szemben állt:

a) a szerbek ellen szánt haderők elfecsérlése,

b) a német segítség újbóli igénybevétele, ami a német önérzet alig elviselhető túltengését idézte elő és egyben a külföld előtt, de ezenfelül önmagunk előtt is azt bizonyította, hogy önerőnkből nem tudunk győzelmet aratni; minthogy pedig a csapat elvérzett, a bizalom a vezetésben megingott,

c) az irtózatos veszteség.

A rownoi kaland 230.000 főbe került és ebből 100.000 fő volt a fogoly. Legtöbbet vesztett vérben Bőhm-Ermolli túlnyomó részben magyar és állandóan áttörésekre hajszolt serege. A második helyen állt, de a foglyok számát illetőleg az első helyen, a főherceg osztrák serege.

Meg kell még említenünk, hogy a csapatok csak október közepén jutottak nyugalomhoz. Az oroszok ugyanis október elején újból ellentámadásba mentek át. Ebből véres harcok keletkeztek, amelyek során az oroszt visszavertük. Mindez nem ment újabb veszteségek nélkül.

 

A ROWNOI HADJÁRATTAL majdnem egyidőben, de ennél eredményesebben zajlott le a központi hatalmak oroszországi arcvonala közepének és északi szárnyának Bresztlitovszk bevételét követő hadjárata. Ezt a vállalkozást nem kísérték olyan megdöbbentő jelenségek, mint a rownoit, noha Falkenhayn az arcvonalt augusztus végén meggyengítette, amennyiben abból 9 hadosztályt kivont, hogy azokat részben Szerbia ellen alkalmazza, részben a nyugati frontra küldje vissza, ahol az ántánt készülő támadásának biztos tünetei mutatkoztak. Mackensen is a szerb határra távozott, hogy a központi hatalmak ott gyülekeztetendő haderőinek vezérletét átvegye. Seregeinek vezérletét Lipót bajor hercegnek adta át.

Falkenhayn, miután augusztus végén felhatalmazta az arcvonal északi szárnyának öt seregét vezénylő Hindenburgot arra; hogy Wilnán át intézett előtöréssel iparkodjék az orosz tömeget visszavonulási útját elvágni, az arcvonal közepét (Lipót herceg) is előrendelte a Hindenburggal való együttműködés céljából.

Szeptember 9.-én indultak el Hindenburg és a bajor herceg seregei az új hadjáratra. Ennek folyamán Hindenburg szeptember 18.-án Wilnát elfoglalta és innen még messze kelet felé előnyomult. Úgy Hindenburg, mint Lipót herceg seregei hatalmas tért nyertek, de az oroszok visszavonulását már nem zavarhatták meg Túlkésőn kezdték meg a hadjáratot, amit Falkenhayn rovásár kell írni.

Falkenhayn szeptember 25.-én az előnyomulást megállitotta A német seregek Riga-Dünaburg?Pinsk vonalában a telelésre berendezkedtek.

A leírt hadjáratban, a Lipót herceg vezérlete alatt álló középnek Woyrsch-féle seregében részt vett Kövess erdélyi hadteste. Itt is maradt és Baranovicsi közelében foglalt állásban telelt át. Ennek fejében Falkenhayn a Strypa mentén álló Bothmer-féle sereg 2 német hadosztályát hagyta nálunk.

Szeptember elején az orosz hadak vezérletét a cár vette át míg a nagyherceg a kaukázusi haderők vezére lett. A cár vezérkari főnökül Alexejev tábornokot vette maga mellé, aki az arcvonalt három részre osztotta; északon Ruszki, a középen Ewert parancsnokolt (a kettő összesen 89 hadosztály felett, 66 hadosztállyal szemben), délen - velünk szemben - Ivanov maradt (32 hadosztállyal).

A cár vezérsége azt jelentette, hogy Oroszország a küzdelmet továbbfolytatja. Megtehette, mert bár az orosz seregek a nyári hadjáratban sok vért vesztettek, de nem törtek meg. Ennek különösen a mi hadainkkal szemben elegendő tanujelét adták. Mikor a mi seregeink téli állásaikra vonultak, nem érezték azt, hogy velük szemben megvert ellenség áll. Elsősorban nem érezhette ezt József Ferdinánd főherceg serege, amelyet a balesetek sorozata sujtott az általában diadalmas hadjáratban. Már Gorlice után a San-menti Sienawánál póruljárt, aztán a második kraszniki csatában szenvedett érzékeny vereséget, majd Rowno előtt, végül Lucknál vesztett csatát. Minden óvatosságra intett. A következő évben is ez a sereg omlott a leghamarabb össze.

AZ OROSZ ARCVONAL tehermentesítése céljából a franciák és az angolok két nagyarányu támadást terveztek, mikor látták, hogy az olasz beavatkozás sem késztette a központi hatalmakat a gorlicei hadjárat félbeszakítására. A hosszadalmas előkészületek azonban annyi időt vettek igénybe, hogy a támadást csak szeptember utolsó harmadában kezdhették meg, mikor keleten a nagy hadműveletek már elmulóban voltak.

A franciák a Champagneban, Reimstől keletre, Castelnau vezérlete alatt két sereggel (Langle és Pétain), Arras vidékén pedig egy-egy francia és angol sereggel iparkodtak a német állásokat áttörni. Mind a két támadás a német vonalat kisebb kiterjedésben nehány kilométernyire visszaszorította, de aztán vérbefult. A küzdelmek október közepén elültek. Falkenhaynt ezek a támadások nem zavarták meg a Szerbia leigázására, illetve Törökország megsegítésére irányuló törekvésben.

Törökország valóban nehéz helyzetben volt. Az angolok nemcsak a Dardanelláknál, hanem Ázsiában is kisérleteztek a török ellen. Egy kisebb angol-indiai sereg 1915 nyarán a Perzsa-öbölben partra szállt és innen Bagdad felé nyomult. A töröknek csak november végén sikerült ezt a sereget Bagdadtól 50 km.-nyire délkeletre súlyos veszteséggel visszaverni, mire ez a Tigris folyó mentén Kut el Amarára hátrált, ahol az üldöző török a 15.000 főre olvadt angol sereget december elején bekerítette és ostrom alá vette.

forrás: bibl.u-szeged.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.