Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szarajevói merénylet

2008.12.06
A szarajevói merénylet
1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd egy kétnapos hadgyakorlatot követően látogatott el Szarajevóba, az Ausztria-Magyarország részét képező Bosznia székvárosába. A főherceg a Monarchia osztrák-német centralizálására és a Balkán-államokkal szembeni defenzív háborúra vonatkozó elképzelései miatt régóta az egyik leggyűlöltebb személy volt a balkáni nemzeti mozgalmak résztvevői szemében. A hadgyakorlat és a látogatás időpontja sem volt szerencsés. 1389. június 28-án a rigómezei csatában a szerb csapatok végzetes vereséget szenvedtek a törököktől, s ezért e nap a nemzeti függetlenség elvesztésének gyásznapjává vált a szerbek számára.Boszniában már több éve működött Ifjú Bosznia néven egy elsősorban diákokat, fiatal értelmiségieket, városi polgárokat és polgárosodó parasztokat összefogó szervezet, amely egy nyugati típusú modernizálódási folyamatot akart elindítani a tartományban, s céljai között az önállóság kimondása és a Szerbiához csatlakozás is szerepelt. Az Ifjú Bosznia hívei kapcsolatban álltak a szerbiai Egyesülés vagy Halál, ismertebb nevén a Fekete Kéz nevű titkos szervezettel, amelynek élén a szerb titkosszolgálat vezetője, az 1903-as szerbiai királygyilkosságban is szereplő Dragutin Dimitrijevic, mozgalmi nevén Ápisz állt. A merényletet ez a két szervezet készítette elő. Hiába küldött figyelmeztetést a Monarchiába a szerb kormány a főhercegre leselkedő esetleges veszélyről, hiába vette rá Ápiszt az előkészületek leállítására: már késő volt: 1914. június 28-án Principnek és társainak sikerült végrehajtaniuk merényletüket Ferenc Ferdinánd trónörökös, a Monarchia hadseregének főfelügyelője ellen.
Az augusztusi válság
Conrad von Hötzendorf, az osztrák-magyar vezérkar főnöke úgy látta, hogy ha a merényletet Belgrád provokációjának tekintik, és azonnal háborút indítanak, le lehet rohanni és meg lehet semmisíteni Szerbiát. Berchtold gróf, közös külügyminiszter szintén a Szerbiával való "leszámolás" pártján állt, de úgy vélte, a nemzetközi feltételek a merénylet körülményeinek alapos kimutatását, a szerb "bűnösség" bizonyítását követelték meg. Véleménye szerint katonai konfliktusra csak a Német Birodalom feltétlen támogatása esetén kerülhet sor. A német segítséggel indított háborúnak az uralkodó, Ferenc József is híve volt.A dualista állam vezető politikusai közül egyedül a magyar miniszterelnök, Tisza István ellenezte az 1914-es katonai akciót. Számára sem a célkitűzés, Szerbiának mint a délszláv önállósulási mozgalom bázisának megtörése volt ellenszenves, ő az időpontot nem találta megfelelőnek. Úgy vélte, hogy Ausztria-Magyarország pozíciói a Balkánon még német támogatás esetén sem elég erősek. A térségre vonatkozó elképzelései szerint a Monarchiának a szerbekkel és a románokkal szemben Bulgáriára kellene építenie. A háború elleni tiltakozásának az volt az oka, hogy a bolgár szövetség még nem épült ki, így Magyarország keleten, Erdélynél nyitott, egy esetleges román támadásra nem tud reagálni.A német vezérkar főnöke, Helmuth Moltke már májusban úgy látta, hogy a nagy európai összecsapásra elérkezett az idő: Németország már felkészült, ellenfelei: Franciaország és Oroszország katonai felkészülése még nem fejeződött be. A németek reménykedtek abban, hogy Anglia kívül marad a háborún, és a már tíz éve kidolgozott Schliffen-tervet meg lehet valósítani. Eszerint Franciaországot gyorsan lerohanják, és az orosz csapatokkal való összecsapást ez utánra halasztják. Mindezek alapján a Monarchia megkapta a kért német támogatást sőt biztatást a háborúhoz.Tisza végül beleegyezik a tervbe, hiszen balkáni koncepcióját elfogadják, a németek biztosítják, hogy Románia nem támadja meg a háború kitörése esetén Erdélyt. A július 19-i közös minisztertanácson már ő is hozzájárul egy Szerbiának szóló, eleve elfogadhatatlan ultimátum megfogalmazásához.A magyarországi politikai életben, s mindenekelőtt a sajtóban a merénylet után megjelennek a "megtorlás", "leszámolás", "végre" és hasonló kifejezések. Az Oroszországgal való háborús állapot beállta után már a szocialista sajtó is arról ír, hogy a kultúrát a keleti barbárság ellen meg kell védeni. Így, az értékrendek összekeveredéséből következhet, hogy a Budapest utcáit elöntő "hazafias" tüntetések között van olyan, amelyik egyszerre élteti a Népszavát és a háborút. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt, hasonlóan a francia, német pártokhoz és a szocialista tömegekhez, hosszú évek antimilitarista propagandája ellenére, ha csak időlegesen is, de a háborús hangulat befolyása alá került.

A következő napok, hetek a két háborús tábor kialakulásával, a konfliktus világméretű kiszélesedésével járnak. Az egyik oldalon álltak a központi hatalmak: a Monarchia és a Német Birodalom, a másikon az antant: Szerbia, Montenegró, Oroszország, Franciaország, Belgium és a központi hatalmak reményével ellentétben Anglia, majd Japán. Nem keltett túlzott meglepetést, hogy a hármas szövetség korábbi tagja, Olaszország és szövetségese, Románia semlegesnek nyilvánította magát. Még 1914-ben csatlakozott a központi hatalmakhoz Törökország is, de a Tisza által elképzelt harapófogó, az ellenséges balkáni államok bekerítése csak egy évvel később, 1915 őszén, Bulgária csatlakozásával válik majd teljessé.

forrás: mek.niif.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.